Közlemény a Béri Balogh Ádám Gimnázium átadásával kapcsolatban

A Pécsi Egyházmegye 2015. április 20. napján írásban megkereste a KLIK Tamási Tankerületét azzal a céllal, hogy a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (továbbiakban Nkt.) 83. § (2) bekezdés a) pontja alapján a Tamási Általános Iskola és Gimnázium Béri Balogh Ádám Gimnáziumi és Kollégiumi Tagintézmény (7090 Tamási, Bezerédj utca 1.) fenntartói jogát átvegye.

Az Nkt. 74. § (3) bekezdése értelmében „Akkor adható át nevelési-oktatási intézmény vallási, világnézeti szempontból elkötelezett nevelést, oktatást folytató fenntartó számára, ha az intézménybe beíratott kiskorú gyermekek, tanulók esetén a szülők, nagykorúság elérése esetén a tanulók több, mint fele azt támogatja.”
A szülők és a nagykorú diákok május 6-áig jelezhetik, támogatják-e a fenntartóváltást.

Az átadás-átvétel kérdésében véleményezési joggal rendelkező Tamási Város Önkormányzati Képviselő-testülete a 2015. április 22-i ülésén az átadás támogatásáról döntött, és ugyanígy foglalt állást a Tamási Német Nemzetiségi Önkormányzat, illetve az intézmény alkalmazotti közössége (nevelőtestület és a technikai dolgozók).

Az egyházmegye képviselője személyesen megkereste az intézmény vezetőjét, az érintett tagintézmény nevelőtestületét, és tájékoztatta őket a fenntartói jog átvételéről, az átvételt követő változásokról.

Amennyiben átvételre kerül sor, a továbbiakban is megmarad az iskola korábbi profilja, a helyi tanterv, a megszokott tanári kar, míg az Egyház a helyi oktatási rendszert gazdagítva törekszik átadni kétezer éves pedagógiai tapasztalatát.

A katolikus iskola hagyományosan kötelező eleme a hitoktatás, melynek keretében a katolikus és a nem katolikus vallásúaknak saját felekezetük szerint biztosított a hittanórák látogatása. A felsőbb évfolyamok esetén kifutó rendszerben erkölcstan tantárgy is választható, ha a szülő azt kéri a hittanóra helyett.

Az átszervezéssel, fenntartói jog átadásával kapcsolatos végső döntést az oktatásért felelős miniszter hozza meg május utolsó munkanapjáig.



Tamási, 2015. április 29.

„Akkor adható át nevelési-oktatási intézmény vallási, világnézeti szempontból elkötelezett nevelést, oktatást folytató fenntartó számára, ha az intézménybe beíratott kiskorú gyermekek, tanulók esetén a szülők, nagykorúság elérése esetén a tanulók több, mint fele azt támogatja.”
Tamási Város Önkormányzati Képviselő-testülete
az átadás támogatásáról döntött
a továbbiakban is megmarad az iskola korábbi profilja, a helyi tanterv, a megszokott tanári kar, míg az Egyház a helyi oktatási rendszert gazdagítva törekszik átadni kétezer éves pedagógiai tapasztalatát.
Tamási Város Önkormányzata
Tamási Város Önkormányzata
Előző Pályázati kiírás