Tamási - Regöly kerékpárút

Tamási központjából, a 65.sz. főúton található Koppány-híd mellett indul a kerékpárút, mely kis városunkat a szomszédos Regöly faluval köti össze.
A 10,4 km hosszúságú bringaút a Koppány folyó mentén halad, majd ezt követően a Pacsmagi-tavak Természetvédelmi Területen vezet keresztül.
Az úton haladva szinte azonnal eltűnik a város zaja, és helyébe lép a természet. Nem érdemes sietni, hiszen rengeteg a látnivaló!

 

Találkozhatunk a vízivilág élőlényeivel, a tavakon vonuló madarak százait láthatjuk, de a réteken legelő bárányokat, teheneket, az erdő melletti szakaszokon pedig őzeket, szarvasokat is megfigyelhetünk.
A kerékpárútról letérve egy-egy dombra felkapaszkodva pedig pazar panoráma tárul elénk, remek kilátás nyílik a Pacsmagi-tavakra és a környező településekre.

Tamási - Pári kerékpárút

Tamásiból 2 kiváló, gépkocsi forgalom elől elzárt kerékpárút is indul a 65-ös számú főútról, a Koppány folyó hídjától. Az egyik Pári irányába, egy kicsi, kedves sváb faluba vezet kb. 6 km hosszan a régi vasúti sínek helyén, így nincs benne emelkedő.

Viszont van benne rengeteg természeti csoda, szemet, fület, orrot gyönyörködtető. Kicsikkel is teljesíthető, sőt kiváló hely a most bringázni tanulóknak, vagy futóbiciklis kisvagányoknak. Sokan használják ki az egyenletes terepet görkorizásra és kocogásra is, vagy akár egy kiadós sétára a tiszta levegőn. Távol az autóutaktól és a várostól itt csend és béke honol.

A kerékpárút elején elterülő Aktív Park nagyszerű lehetőséget nyújt egy kis bemelegítésre, vagy éppen levezetésre szabadtéri fitness eszközökkel, játszótérrel,  rekortán futópályával. Ugyanitt található a Tamási Termálfürdő – immár gyógyfürdő -, mely visszaérkezvén szintén kiváló kikapcsolódást jelent egy kiadós tekerés után minden évszakban.

Mi helyiek nap mint nap használjuk e kellemes utat és szeretnénk, ha a távolabb élők is megismernék, felfedeznék ezt a kis „gyöngysort” a zöldben.