Időpont: szeptember első csütörtöke

Évek óta Tamási ad otthont a Tolna Megyei Közfoglalkoztatási Kiállításnak. A rendezvény, a Tolna Megyei Kormányhivatal, Tamási Város Önkormányzata és a Tamási Művelődési Központ közös szervezésében valósul meg a rendezvénytéren és a művelődési központban.

A tamási és a dombóvári járás önkormányzatai mutatják be a járási startmunka programok megvalósítása során megtermelt és feldolgozott termékeiket. Az érdeklődők számos zöldséget és gyümölcsöt, illetve a belőlük készített savanyúságokat, lekvárokat, szörpöket és egyéb termékeket kóstolhatnak és vásárolhatnak meg a kiállítók standjainál.

 

Az elsődleges cél a közfoglalkoztatás értékteremtő szerepének bemutatása, felhívva a figyelmet a helyi termékek fogyasztásának fontosságára. A nap során az önkormányzatok megosztják egymással jó gyakorlataikat, tapasztalataikat, mások által már kipróbált, eredményesen működő programokkal ismerhetnek meg, új ötleteket meríthetnek saját feladataik ellátásához.

A rendezvény ideje alatt színpadi programok is várják az érdeklődőket, melynek során helyi és a járásban működő művészeti csoportok műsorait tekinthetik meg az ide látogatók, a művelődési központban zajló konferencia és kiállítás egészíti ki a nap programját.