Tamási Város Egységes Arculati Stratégiája

Közterületi Arculati Stratégia - Alkalmazásra Javasolt Utcabútorok

Egységes arculati stratégia készítésének a szerepe

A projektekhez benyújtásra kerülő akcióterületi fejlesztések tartalmának meghatározásakor fontos szempontként merül fel, hogy a rehabilitációs tevékenység járuljon hozzá az egységes és esztétikus településkép megőrzéséhez. Ez történhet olyan módon, hogy vagy egy már korábban elindult rehabilitáció során alkalmazott arculati elemekhez illeszkedő, vagy a történeti városközpont egykori képét visszaállító, egységes megjelenés kialakítását eredményező fejlesztés valósul meg. Ennek érdekében az utcabútorok beszerzését egy előre elfogadott, egységes arculati stratégia mentén szükséges elvégezni, és amely dokumentumot a pályázathoz csatolni szükséges.

Az előzetesen megnyert vagy megkezdett pályázatok, elvégzett város(központ)i beruházások, beadandó pályázatok, valamint a közmunkaprogramok és a városüzemeltetési feladatok végzése közben felmerült az igény egy egységes közterületi stratégia kidolgozására.

Ez a koncepció az, amely alapdokumentumként jelenik meg az egységes arculati stratégia kialakításának érdekében, iránymutatást adva a közterületen történő fejlesztésekhez (Önkormányzati, magán-, vagy vállalkozói tőke befektetésével). Segítséget nyújt ahhoz, hogy milyen irányvonal mentén alakítsuk környezetünket. A stratégia kidolgozása egy egységes arculat kialakításához, megőrzéséhez ad iránymutatást, mellyel városunk közterületei egy program szerint, egyforma megjelenéssel rendezett közterületi rendszert eredményezne, a jelenlegi, olykor-olykor elég vegyes, szélsőséges esetekben ízléstelen közterületi elemek kizárásával a továbbiakban.

A Stratégia összefoglalja és tükrözi a város fejlesztésére, rehabilitációjára irányuló megvalósítandó tervek, projektek utcabútorokra vonatkozó szempontjait. Az Arculati Stratégia egyúttal kiterjed a városközpont területére is, amely városunk történelmi múltjában, jelenében és jövőjében is hangsúlyos szerepet játszik. A Stratégia bemutatja a városközpont „főutcáját“ a Szabadság utcát, a városközpontot (Kossuth tér, Túrmezei Erzsébet tér), továbbá a közterületek rövid- és hosszú távú alakításában, fejlesztésében is fontos elemmé válik.

Történelmi főutca és környezete

Tamási belterületén közel ÉD-i tengellyel keresztülhalad a 65-ös számú főközlekedési út. A város déli részén Fő utca, majd a 61-es és 65-ös közlekedési utak keresztezésétől Szabadság utca elnevezést kapott. Az út mellett található többek között a Római Katolikus Templom, a Polgármesteri Hivatal, Művelődési Központ, Könyvtár, Járási Hivatal, iskolák. A város kialakulásában a megnevezett utaknak - vásári utak kereszteződéseként - fontos szerepük volt. A többségében klasszikus építészeti stílust képviselő épületekkel határolt széles utcát a központban fasor kíséri.

A Szabadság utca templom és hivatal környékének részét, a Kossuth teret és a Hősök kertje környezetét érintő, utcabútorok elhelyezését célzó beavatkozások során az egységes utcaképi arculat megteremtése érdekében a továbbiakban bemutatásra kerülő klasszikus megjelenéssel kialakított, fém és fa anyaghasználatú, kereskedelmi fogalomban beszerezhető közterületi bútorok elhelyezését javasoljuk.

 

Faveremrács

Faveremrács

Kerékpártaroló

Hulladékgyűjtő

Faveremrács Faveremrács Kerékpártaroló Hulladékgyűjtő

Térelválasztó, poller

Pad

Pad

Növény dézsa

Térelválasztó, poller Pad Pad Növény dézsa

Információs tábla

Információs tábla

Információs tábla Információs tábla

Faveremrács

Faveremrács

Kerékpártaroló

Hulladékgyűjtő

Faveremrács Faveremrács Kerékpártaroló Hulladékgyűjtő

Térelválasztó, poller

Pad

Pad

Növény dézsa

Térelválasztó, poller Pad Pad Növény dézsa

Információs tábla

Információs tábla

Információs tábla Információs tábla

Faveremrács

Faveremrács

Kerékpártaroló

Hulladékgyűjtő

Faveremrács

Faveremrács

Kerékpártaroló

Hulladékgyűjtő

Faveremrács Faveremrács Kerékpártaroló Hulladékgyűjtő
Faveremrács
Faveremrács
Kerékpártaroló
Hulladékgyűjtő

Térelválasztó, poller

Pad

Pad

Növény dézsa

Térelválasztó, poller

Pad

Pad

Növény dézsa

Térelválasztó, poller Pad Pad Növény dézsa
Térelválasztó, poller
Pad
Pad
Növény dézsa

Információs tábla

Információs tábla

Információs tábla

Információs tábla

Információs tábla Információs tábla
Információs tábla
Információs tábla

 

Városközpont

A városközpont területe az itt található közigazgatási és kulturális funkciók miatt kiemelt jelentőségű. Ezt a szerepet a környezet kialakításának minőségében is meg kell erősíteni.

A területre tervezett berendezési tárgyakat a közeljövőben javasolt a Művelődési Központ előtti Túrmezei Erzsébet Rendezvénytér formavilágához igazítani. A padok, pollerek, hulladékgyűjtők fémből készülő termékek, faléces ülőfelületekkel, határoló felületekkel. A funkciókból adódóan intenzív a gyalogos és kerékpáros átmenő és célforgalom. A különböző közlekedési formák csak jól elkülönített, egyértelműen kijelölt területeken haladhatnak biztonságosan, a funkciók eléréséhez megfelelő számú parkolási, tárolási lehetőséget kell biztosítani. A gyalogosok kényelmét szolgálják a padok, hulladékgyűjtők és a kihelyezésre kerülő ivókút. A két keréken közlekedőknek készülnek a kerékpártárolók, a gépjárműforgalom terelésére szolgálnak a pollerek. A különböző felhasználó körök akadálymentes használatát biztosítja a berendezési tárgyak szilárd burkolaton történő elhelyezése. A központban található utcabútorokon alkalmazott színeket a későbbiek során alkalmazni kell a felújítások és beszerzések esetén is. A beépítés során a burkolati minták váltására, az eltérő minőségek találkozására kell figyelni.

A városközpontban a meglévő utcabútorok megújítására szükség van, ezek cseréje fokozatosan folyik.

Térelválasztó, poller

Információs táblák

Térelválasztó, poller Információs táblák
Pad, asztal Pad Hulladékgyűjtő Hulladékgyűjtő
Pad, asztal Pad Hulladékgyűjtő Hulladékgyűjtő
Faveremrács Kerékpártároló Kerépártároló
Faveremrács Kerékpártámasz Kerékpártároló

Térelválasztó, poller

Információs táblák

Térelválasztó, poller Információs táblák Pad, asztal Pad Hulladékgyűjtő Hulladékgyűjtő Pad, asztal Pad Hulladékgyűjtő Hulladékgyűjtő Faveremrács Kerékpártároló Kerépártároló Faveremrács Kerékpártámasz Kerékpártároló

Térelválasztó, poller

Információs táblák

Térelválasztó, poller

Információs táblák

Térelválasztó, poller Információs táblák
Térelválasztó, poller
Információs táblák
Pad, asztal Pad Hulladékgyűjtő Hulladékgyűjtő
Pad, asztal Pad Hulladékgyűjtő Hulladékgyűjtő
Pad, asztal
Pad
Hulladékgyűjtő
Hulladékgyűjtő
Faveremrács Kerékpártároló Kerépártároló
Faveremrács Kerékpártámasz Kerékpártároló
Faveremrács
Kerékpártámasz
Kerékpártároló

 

Nem városközponti közterületek

A kiemelt jelentőséggel bíró városközponti területek, valamint a történelmi főutca és környezete mellett a város egyéb közterületein elhelyezésre kerülő bútorok esetében is egységes stílus kiválasztását javasoljuk. A többi városrészben a már megjelenő egyéb berendezési tárgyak az irányadók, melyek kiválasztása során törekedni kell a fém és a fa felületek színeinek összehangolására. A beépítés során a burkolati minták váltására, az eltérő minőségek találkozására kell figyelni.

Ezeken a kevésbé frekventált területeken, letisztult, egyszerű formavilágú, szintén fém vagy/és fa anyaghasználatú, kereskedelmi forgalomban beszerezhető termékek alkalmazását javasoljuk.

 

Pad Pad Kerékpártároló Kerépártároló
Pad Pad Kerékpártámasz Kerékpártároló
Hulladékgyűjtő Hulladékgyűjtő
Hulladékgyűjtő Hulladékgyűjtő
Pad Pad Kerékpártároló Kerépártároló Pad Pad Kerékpártámasz Kerékpártároló Hulladékgyűjtő Hulladékgyűjtő Hulladékgyűjtő Hulladékgyűjtő
Pad Pad Kerékpártároló Kerépártároló
Pad Pad Kerékpártámasz Kerékpártároló
Pad
Pad
Kerékpártámasz
Kerékpártároló
Hulladékgyűjtő Hulladékgyűjtő
Hulladékgyűjtő Hulladékgyűjtő
Hulladékgyűjtő
Hulladékgyűjtő


Tervezett „Aktív park” és Fenyves utcabútorai

A 2016-2020 közötti időszakra tervezett projektekkel létrejövő Aktív park területére az alábbi típusok beszerzése javasolt:

 

Hulladékgyűjtő Faveremrács Pad, asztal Pad
Hulladékgyűjtő Faveremrács Pad, asztal Pad
Információs tábla Napelemes térvilágítás kandeláber
Információs tábla Napelemes térvilágítás kandeláber
Hulladékgyűjtő Faveremrács Pad, asztal Pad Hulladékgyűjtő Faveremrács Pad, asztal Pad Információs tábla Napelemes térvilágítás kandeláber Információs tábla Napelemes térvilágítás kandeláber
Hulladékgyűjtő Faveremrács Pad, asztal Pad
Hulladékgyűjtő Faveremrács Pad, asztal Pad
Hulladékgyűjtő
Faveremrács
Pad, asztal
Pad
Információs tábla Napelemes térvilágítás kandeláber
Információs tábla Napelemes térvilágítás kandeláber
Információs tábla
Napelemes térvilágítás kandeláber

 

A tervezett Fenyves rehabilitácó során az alábbi típusú utcabútorok beszerzése javasolt:

Növény dézsa Növény dézsa Hulladékgyűjtő Információs tábla
Növény dézsa Növény dézsa Hulladékgyűjtő Információs tábla
Pad Pad Pad, asztal
Pad Pad Pad, asztal
Növény dézsa Növény dézsa Hulladékgyűjtő Információs tábla Növény dézsa Növény dézsa Hulladékgyűjtő Információs tábla Pad Pad Pad, asztal Pad Pad Pad, asztal
Növény dézsa Növény dézsa Hulladékgyűjtő Információs tábla
Növény dézsa Növény dézsa Hulladékgyűjtő Információs tábla
Növény dézsa
Növény dézsa
Hulladékgyűjtő
Információs tábla
Pad Pad Pad, asztal
Pad Pad Pad, asztal
Pad
Pad
Pad, asztal

 

Készült: Tamási Város Önkormányzata megbízásából
Készítették: Tamási Közös Önkormányzati Hivatal Műszaki Osztálya

Összeállította: Hamar Zita

Előző Aktív park kérdőív