Aláírásgyűjtés és ami mögötte van

Városunkban intenzív aláírásgyűjtésbe kezdett a Magyar Szocialista Párt. Legalábbis az aláírásgyűjtő íveken az MSZP logója, és mint adatkezelő, a párt központja szerepel.

Két témában kérik a tamási emberek támogatását.

Az első a Tamási vár megépítése. Ha valóban egy turisztikai attrakció fejlesztése lenne a cél, akkor talán nem az aláírásgyűjtés lenne az elsődleges feladat, hanem ahogy országgyűlési képviselőnk Hirt Ferenc megyei fejlesztési biztos felajánlotta, beszéljenek Gulyás Tiborral, milyen lehetőségeink lehetnek a pályázatokból megvalósítani azt. Az első beszélgetés után Hirt Ferenc képviselőnk arra kérte Gulyás Tibort, hogy egy hónap elteltével keresse meg újra, hogy az elmondottakra választ, esetleg megoldást találjon. Egy hónap után és azóta sem kereste országgyűlési képviselőnket, tehát a válasz másodlagos volt számára.

A másik a kommunális adó kérdése. A város megválasztott képviselőinek az a feladata, arra kaptak felhatalmazást, hogy a város és annak jövőjét érintő ügyekről először a bizottsági, majd a testületi üléseken tárgyaljanak. Elsősorban ott fejtsék ki véleményüket, majd annak megfelelően szavazzanak igennel, nemmel, vagy tartózkodjanak. Gulyás Tibor képviselő társam a kommunális adó bevezetésének kérdésében a Pénzügyi, Városfejlesztési és Idegenforgalmi Bizottság 2015. november 17-i ülésén tartózkodott, tehát nem szavazott ellene. Az ezt követő, 2015. november 26-i testületi ülésen éppen a vonatkozó  napirend tárgyalása előtt - más irányú elfoglaltságára hivatkozva - elhagyta az üléstermet. Ellentétes véleményét kifejezhette volna a Képviselő-testület 2016. február 24-i ülésén a város éves költségvetését tárgyaló napirendi pontnál, mely tartalmazta a kommunális adó bevezetését. Erre azonban nem került sor, mert IGEN-nel szavazott, támogatva a teljes költségvetést a kommunális adóval együtt.

Mindezek után gyűjti Gulyás Tibor az MSZP logóval ellátott íveken a kommunális adó eltörlését támogató aláírásokat. Ezek után felmerül bennem a kérdés, hogy milyen lelkiismerettel végzi Gulyás Tibor képviselői munkáját, melyre esküt tett?

Világossá vált, hogy az MSZP logóval ellátott aláírás gyűjtő ívekkel Gulyás Tibornak a valódi célja az, hogy jó katonaként gyarapítsa a Magyar Szocialista Párt táborát.

Tisztelt Képviselő Úr! Kérem, hogy képviselői munkáját a bizottsági és testületi üléseken is bátran végezze és ne használja fel Városunk ügyeit, valamint lakóit a Magyar Szocialista Párt életben tartására.


Porga Ferenc

polgármester

Előző Szelektív hulladékgyűjtő szigetek