„Ságvári Tökölő” teljesítménytúra

A Tamási Városi Művelődési Központ természetjáró csoportja július 9-én, szombaton végigjárta a „Ságvári Tökölő” teljesítménytúra 16 kilométeres szakaszát.

Az időjárás kedvezett a túrázóknak, a napsütésese idő ideális volt a gyalogláshoz. A csapatban voltak régi túrázók és újonnan csatlakozók is, így mindenkitől szép teljesítmény volt a táv teljesítése. Pláne úgy, hogy az út egy része hosszan, meredeken emelkedett, ami bizony megterhelő volt, de a csodálatos táj látványa feledtette a fáradalmakat. A túra változatos terepen vezetett, a résztvevők láthattak löszfalba vájt barlangokat, vízmosásokat, gyönyörű erdőket, a Jakab völgyben kabócák éneke kísérte útjukat, felkapaszkodva a Bögöcse tetőre pedig gyönyörű panoráma tárult szemük elé. Az külön érdekesség volt egy löszfalba vájt alagút, ezen kellett átbújni a túra folytatásához. Az ellenőrző pontokon étellel, itallal kínálták a megfáradt vándorokat, emléklapok, oklevelek bizonyítják a táv végigjárását.


Következő úti cél a Szekszárd mellet elterülő Sötétvölgy, ahova augusztus 6-án kirándul a csoport. Aki kedvet érez a túrához, jelentkezzen a Városi Művelődési Központban a 74/471-105-ös telefonszámon.

Előző „Tamási bográcsmestere” főzőverseny és civil nap 2016