Kerékpárút hálózat kialakítása Tamási városában

Tamási Város Önkormányzata a DDOP-5.1.1-11-2011-0007 számú és "Kerékpárút hálózat kialakítása Tamási városában" című pályázaton 274 696 675 forint támogatást nyert el.

Jelen projekt célja, hogy a Tamásiban meglévő eddigi kerékpárút fejlesztéseket egy egységes hálózatba szervezzük. A már meglévő szakaszok összekötésével és az eddig el nem ért településrészek bekötésével egy valóban kerékpáros barát, biztonságosan kerékpározható hálózat jön létre. Különös jelentősége van annak, hogy a város központjában egymást keresztező 61-es, valamint 65-ös főútvonalak belterületi szakaszait teljesen kiváltjuk, miközben a már meglévő másik településekkel összekötő szakaszokat (Pári, Regöly) is bekötjük a hálózatba. A projekt megvalósításával iskolákat, munkahelyek, településrészeket integrálunk a kerékpáros közlekedésbe, eleget téve a Kerékpáros-barát Település cím elvárásainak, amelynek több éve birtokában vagyunk. A fejlesztés hivatásforgalmú, turisztikai, sport és rekreációs célokat is szolgáló kerékpárút hálózat létrehozása. A fejlesztés eredményeként 4157 m kerékpárút építésével 21,5 km-es hálózat alakul ki.

 

Megítélt összeg:

274 696 675 .- HUF

Támogatás aránya:

90 %

Támogatási döntés dátuma:

2012.01.05

Pályázó neve:

TAMÁSI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Projekt megnevezése:

Kerékpárút hálózat kialakítása Tamási városában

Kitörési pont:

Közlekedésfejlesztési program

Forrás megnevezése:

ERFA

Megítélt összeg:

274 696 675 .- HUF

Támogatás aránya:

90 %

Támogatási döntés dátuma:

2012.01.05

Pályázó neve:

TAMÁSI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Projekt megnevezése:

Kerékpárút hálózat kialakítása Tamási városában

Kitörési pont:

Közlekedésfejlesztési program

Forrás megnevezése:

ERFA

Megítélt összeg:

274 696 675 .- HUF

Megítélt összeg:

Megítélt összeg:

274 696 675 .- HUF

274 696 675 .- HUF

Támogatás aránya:

90 %

Támogatás aránya:

Támogatás aránya:

90 %

90 %

Támogatási döntés dátuma:

2012.01.05

Támogatási döntés dátuma:

Támogatási döntés dátuma:

2012.01.05

2012.01.05

Pályázó neve:

TAMÁSI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Pályázó neve:

Pályázó neve:

TAMÁSI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

TAMÁSI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Projekt megnevezése:

Kerékpárút hálózat kialakítása Tamási városában

Projekt megnevezése:

Projekt megnevezése:

Kerékpárút hálózat kialakítása Tamási városában

Kerékpárút hálózat kialakítása Tamási városában

Kitörési pont:

Közlekedésfejlesztési program

Kitörési pont:

Kitörési pont:

Közlekedésfejlesztési program

Közlekedésfejlesztési program

Forrás megnevezése:

ERFA

Forrás megnevezése:

Forrás megnevezése:

ERFA

ERFA

Előző Kerékpárút-hálózat kialakítása Tamásiban - I. ütem