Pályázati felhívás a Tamási II. számú házi gyermekorvosi körzet vállalkozási formában történő ellátására

Tamási Város Önkormányzata pályázatot hirdet a TAMÁSI II. számú házi gyermekorvosi körzet vállalkozási formában történő ellátására.

Ellátandó lakosságszám: 579 fő

Ellátandó települések száma: Tamási II. számú körzete és Pári Község Önkormányzata, mint csatolt település

Pályázati feltételek:

  • az önálló orvosi tevékenységekről szóló 2000. évi II. törvényben, e törvény végrehajtásáról szóló 313/2011. (XII. 23.) Korm. rendeletben, valamint a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi tevékenységről szóló 4/2000. (II. 25.) EüM rendeletben előírt feltételek megléte,
  • Magyar állampolgárság, vagy külön jogszabály szerint a szabad mozgás és tartózkodás jo-gával rendelkező, illetve letelepedett státusz,
  • büntetlen előélet, cselekvőképesség,
  • OONY-ba vétel igazolása,
  • a Magyar Orvosi Kamara tagsági igazolását,
  • háziorvosi alkalmassági követelményeknek való megfelelés igazolása,
  • egészségügyi alkalmasságot igazoló irat másolati példánya;
  • illetékes hatóság részéről kiállított igazolás arról, hogy a praxisengedély megszerzésének feltételei fennállnak; a
  • a praxis vállalkozói formában történő működtetése.
  • A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
  • végzettséget és szakirányú képzettséget igazoló okiratok másolatát,
  • részletes személyi és szakmai önéletrajzot fényképpel,
  • 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt,
  • kamarai és OONY-ba vétel igazolása
  • nyilatkozat a praxis vállalkozói formában történő működtetésére, egyéni vállalkozásról iga-zolás vagy cégkivonat,
  • nyilatkozatot arról, hogy a pályázati anyagot a pályázatban résztvevők megismerhetik.


A pályázat benyújtásának határideje: folyamatos

A pályázat elbírálásának határideje: folyamatos

A pályázat benyújtásának módja: postai úton vagy személyesen Porga Ferenc Tamási Város Polgármesterénél (7090 Tamási, Szabadság u. 46-48.)

Területi ellátási kötelezettséggel: Igen

A munkakör betölthetőségének időpontja: elbírálást követően

Jogviszony jellege:
Vállalkozási

Kategória: Háziorvosi

Típusa: Gyermek

Leírás / Megjegyzések: A feladat ellátásának helye: 7090 Tamási, Dózsa Gy. u. 18-22. szám alatt található rendelőintézet földszinti részén található rendelőhelyiség, amelyet kizárólag a körzetet ellátó orvos használ, bérleti díj fizetése nélkül.

A praxis ellátásának módja:
vállalkozási formában történő működtetés területi ellátási kötelezett-séggel, csecsemővédelmi tanácsadás, valamint iskola- és ifjúság-egészségügyi ellátásban való rész-vétel.
A praxisjog feladat-ellátási szerződés megkötése estén térítésmentesen kerül átadásra a nyertes pályázó részére. A feladat-ellátási szerződés határozatlan időtartamra szól.
A praxis finanszírozása: a 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet szabályai szerint a praxist betöltő egész-ségügyi szolgáltatónak az Országos Egészségbiztosítási Pénztár területileg illetékes hatóságával kötött külön szerződés alapján történik.

Tamási Város Önkormányzata Képviselő-testülete fenntartja a jogot, hogy a pályázati eljárást eredménytelennek nyilvánítja.

Bővebb információt: Gulyásné dr. Könye Katalin jegyző nyújt a 74/570-801-es telefonszámon vagy a jegyzo@tamasi.hu e-mail címen.

jegyzo@tamasi.hu
Előző Tájékoztató a szelektív hulladékgyűjtésről