Közvilágítás korszerűsítésével kapcsolatos tájékoztatás

Tisztelt Lakosság! Az utóbbi hetekben egyre több kérdés merült fel a közvilágítás korszerűsítéssel kapcsolatban, így a következőkben megpróbáltuk összegezni a válaszainkat.

int ismert, az utcai világítás alapvetően a települési önkormányzatok feladata, amennyiben közterületen történő utcai világításról beszélünk. A települési önkormányzatok kötelessége, hogy minimálisan is elvárt színvonalú szolgáltatásokat nyújtsanak, amelynek körébe tartozik az utcai világítás is és ebben nagy előre lépés a közvilágítás korszerűsítése.

A városban elavult és nagy fogyasztású fényforrások üzemeltek, amelyek élettartamuk azon szakaszában voltak, amelyek egyre növekvő karbantartást igényeltek.

Ismert, hogy a LED korszerűsítés esetén nemcsak a megvilágítás változhat, hanem a lámpatestek üzembiztonsága, valamint energia hatékonysága fokozatokkal javul.
A nagyfényerejű LED-ekkel egy teljesen új technológia jelent meg a világítástechnikában, mely töretlenül fejlődik. A körültekintően megtervezett és üzemeltetett LED rendszerekkel jelentős energia megtakarítás érhető el. Ellentétben más fényforrásokkal, a LED-ek általában nem „égnek ki”, ha körültekintően tervezték és üzemeltetik. A jól tervezett LED lámpatestek egyenletesebb világításra képesek anélkül, hogy a környezetbe túl sok szórt fényt sugároznának.

Az önkormányzatok gazdasági mozgástere folyamatosan szűkül, a megtakarítás minden téren szükségessé válik. Az önkormányzatok, így Tamási Város Önkormányzata számára is a legnagyobb kiadáscsökkentést az idejétmúlt energetikai rendszerek korszerűsítése jelenti.

A korszerűsítéssel kitűzött cél, hogy a település közvilágítása megújulva, a világítási feladathoz alkalmazkodva, modern és energiatakarékos lámpatestekkel, fényforrásokkal üzemeljen költséghatékonyabb üzemeltetés mellett.

A projekt amellett, hogy jelentősen csökkenti az üzemeltetési költségeket, nagymértékben hozzájárul a primer energia megtakarításon keresztül a környezeti terhelés csökkentéséhez is.

A felszerelt lámpák jellemzőiről elmondható, hogy színhűségük, élettartamuk, elenyésző meghibásodási mutatóik alapján a legkiválóbbaknak számítanak, működésükre több év garanciát vállaltak. Fényerejük az előírt szabványértékeknek megfelelnek.

A projekt révén új, energiatakarékos lámpákra cserélték a város szinte teljes közvilágítását, abel- és külterület túlnyomó részére kerültek új lámpafejek. A fejlesztés új kandelláberek, oszlopok, áramhálózat kialakítását nem tette lehetővé.

A beruházáshoz 258.963.030,- Ft-ot adott az Európai Unió a megítélt támogatás értelmében.

Az új, energiatakarékos LED-es világítótestek kisebb fogyasztásának köszönhetően,az egyre kiterjedtebb közvilágítási struktúra várhatóan jóval az eddigi összköltségek alatt tudja tartani a város világításra fordítandó kiadásait.

Az előzetes számítások szerint éves szinten 8-10 millió forintot spórolhat a beruházásnak köszönhetően a város, éppen annyit, amennyiből akár egyes belterületi utcákat vagy járdákat fel lehet újítani.

A korszerűsítés segítségével a leszerelt lámpatestek újbóli, más területeken történő hasznosítása az eddig közvilágítási problémákkal küzdő városrészek számára is megoldást nyújt majd, hiszen a továbbiakban tervezi az önkormányzat, hogy a leszerelt és felhasználható fényforrások egy részét felszereli a közvilágítás-hálózati fejlesztésekre beérkező igények felülvizsgálata alapján készülő tervek szerint. Ez lehetőséget ad a lakóknak, hogy a város bármely területén biztonságosabban közlekedhessenek.

Mint minden beruházás során, itt is akadhatnak a projekttel összefüggésben megoldandó problémák, így hálózati feladatok, ezért a lakosok türelmét kérjük, amíg ezeket sikerül elhárítani.
Ennek értelmében tisztelettel kérünk mindenkit, hogy a lakókörnyezetükben észlelt hibákat jelezzék az Tamási Közös Önkormányzati Hivatal Műszaki osztályához.

Fontosabb műszaki adatok:

A méretezések a vonatkozó MSZ EN 13201 szabvány előírásai alapján lettek méretezve és annak meg is felelnek a mérések alapján.

Az eddig alkalmazott fényforrások kompaktfénycsövek és nátriumlámpák átlagos élettartama 4-5 évre volt tehető addig a LED-es megoldás esetén a leszállított Philips MiniLuma lámpatestek várható élettartama 100.000 óra, mintegy 25 év! Karbantartási igénye csak a lámpatest időszakos és szokásos tisztítását igényli, így a 4-5 évenként esedékes fényforrás csere költsége is megtakarítást eredményez.

A lámpatestház nagynyomású alumínium öntvényből készült és a benne használt anyagok minden eleme újrahasznosítható, veszélyes anyagot nem tartalmaz. Az eddig alkalmazott fényforrások kompaktfénycsövek és nátriumlámpák működésükhöz speciális adalék anyagot tartalmaztak, amelyet csak szakszerűen, a veszélyes hulladékokra vonatkozó előírások alapján lehetett feldolgozni.

Az alkalmazott lámpatestek az adott megvilágítási követelmény figyelembe tartása mellett 40-60% megtakarítást eredményeztek.

Jelenleg folyó magyarországi beruházások Philips LED-es lámpatestekkel:

Komárom , Székesfehérvár, Debrecen, Szarvas, Soltvadkert és Kistokaj. ( Külföldi beruházások 150000 darab Birmingham, Anglia, a szomszédos országokban: Senec (1850 darab ), Ostrava ( 651 ), Horovice ( 680 ).
Intelligens City Palencia, Spanyolország 11000 darab:
http://www.lighting.philips.com/main/cases/cases/road-and-street/palencia.html

Egyéb addicionális adat: a Közép-Kelet Európai régióban évente 20000 darab kerül felszerelésre.


Tamási Város közvilágításának energiatakarékos átalakítása
(KEOP-5.5.0/K/14-2014-0005)

A pályázat benyújtója és a projekt megvalósítója Tamási Város Önkormányzata.
A projekt megvalósítási helyszíne Tamási város teljes közigazgatási területe. A projekt keretében meglévő, elhasználódott és gyenge hatásfokkal működő 1445 db világítótest cseréje valósult meg új, modern, energiatakarékos LED-es világítótestek felhasználásával.
Megítélt támogatás: 258.963.030,- Ft.
http://www.lighting.philips.com/main/cases/cases/road-and-street/palencia.html
Előző Tájékoztató